Close

Európa 2020 – Egyre több a diplomás, és kevesebb a korai iskolaelhagyó

Egyre többen szereznek főiskola vagy egyetemi diplomát, és ezzel párhuzamosan egyre csökken azok aránya, akik a kelleténél előbb hagyják abba a tanulást – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adataiból.
    A számok azt mutatják, hogy az egy évvel korábbihoz képest 2013-ban a 30 és 34 év közötti lakosság körében 35,7 százalékról 36,8 százalékra emelkedett a diplomások aránya. A 2010-ben, az úgynevezett Európa 2020 stratégia keretében kitűzött oktatási célok értelmében a tagállamoknak az évtized végére 40 százalékra kellene emelniük ezt a mutatót.
    Az iskolát korán elhagyók, vagyis azok hányada, akik 18 és 24 év közöttiek, de legfeljebb a kötelező iskolákat járták ki vagy valamilyen szakképesítéssel rendelkeznek, 12,7 százalékról 11,9 százalékra mérséklődött. Ezen a téren a tagországok azt vállalták, hogy ezt a mutatót 10 százalék alá szorítják.
    Magyarország a felsőoktatást végzettek arányát tekintve 30,3 százalékos célszámot vállalt, azt viszont már most teljesíti is. Igaz, a mutatót az átlagot magasan meghaladó diplomás fiatal nők húzzák fel, míg a férfiak körében ez az arány egyelőre valamivel elmarad a 2020-ra kitűzött céltól. Az alacsonyan iskolázottak tekintetében Magyarország az uniós céllal egybeeső 10 százalékos célt tűzte ki maga elé, ám 2012-höz viszonyítva 2013-ban 11,5 százalékról 11,8 százalékra emelkedett az oktatási és képzési rendszerből kiesettek aránya.
    A diplomával rendelkezők aránya Írországban, Luxemburgban és Litvániában a legmagasabb, mindhárom országban meghaladja az 50 százalékot. A sor végén Horvátország, Románia és Olaszország kullog. A másik mutató terén viszont Horvátország az éllovas, Szlovénia és Csehország követi, a legtöbben Portugáliában, Máltán és Spanyolországban hagyják el a kívánatosnál korábban az iskolarendszert.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top