Close

Opel: indul az újgenerációs motorok gyártása, élen az értékesí

Megkezdődött a rendes üzem az elmúlt napokban az Opel szentgotthárdi új motorgyárában – jelentették be az autógyártó magyarországi vezetői, akik évértékelő sajtótájékoztatójukon arról is beszámoltak, hogy a márka 2012-ben a magyar piac növekedését túlszárnyalva első lett az értékesítési rangsorban.
Solt Tamás, a szentgotthárdi Opel gyár igazgatója bejelentette, hogy az üzem a terveknek megfelelően február 8-án megkezdi az első újgenerációs, közvetlen befecskendezést és turbófeltöltés alkalmazó 170 lóerős 1,6 literes benzinmotorok gyártását, és még az idén indul az 1,6-os dízelek gyártása is.
   
A 500 millió eurós beruházással épült Flex motorgyár  alapkövét 2011 márciusában tették le, 2012 májusában indult a motorok próbagyártása. A rugalmas termelési rendszerben működő gyár évi 500 ezer motor gyártására képes. Három motorcsaládot fognak itt készíteni: 1,6 literes benzinmotorokat, valamint középkategóriás dízel- és a kiskategóriás benzinmotorokat – valamennyi megfelel a legmagasabb, EURO-6-os környezetvédelmi normának.
   
Solti Tamás beszámolt arról is, hogy a szentgotthárdi gyár az 2012-ben 30 százalékkal 293 ezer darabra növelte a termelést. A motorok felét az amerikai kontinensre, a General Motors észak-amerikai és mexikói gyáraiba szállították ki. Az 1,6 literes és 1,8 literes benzines erőforrások gyártása 2013-ban folytatódik, és a tervek szerint a tengerentúli kiszállítások aránya tovább nő, a magyar motorokat újból szállítják Kínába, Ausztráliába és Thaiföldre is.
   
Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója tájékoztatása szerint a márka a személygépkocsi- és kisteherjármű- értékesítésben ismét az első helyre került Magyarországon 2012-ben, ezt a piacinál kétszer nagyobb bővüléssel érte el. Miközben a teljes magyarországi piac 13,1 százalékkal nőtt tavaly (63 959 gépkocsit helyeztek forgalomba) az Opel 26 százalékos növekedést ért el 7775 darab eladásával. Ez 12,16 százalékos piaci részesedést biztosít a márkának.
   
Koncz Gábor megjegyezte: az adatokat torzítja, hogy a jogszabályi változások miatt az exporteladások is megugrottak, e nélkül a piac növekedése nem lenne több 8 százaléknál, és az Opelé is csupán 17 százalékos lenne.
  
A cég tavalyi teljesítményéhez nagyban hozzájárult eddigi legnagyobb közbeszerzési sikere: 1250 Astra modellt szállított a rendőrség számára.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top