Ring Magazin

Hétfô, 2013. Május 20.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap

Navracsics: a veszprémi állatkert európai hírnévre tesz szert

E-mail Nyomtatás PDF
A veszprémi állatkert európai hírnévre tesz szert - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark gulya-dombi új bekötőútjának avatóünnepségén szombaton Veszprémben.

Török László vezetésével évek óta csoda teremtődik a veszprémi állatkertben, mely az ország egyetlen, igazán természetes környezetben működő vadasparkja, és a település lélekszámához viszonyítva az országban a leglátogatottabb állatkert - állapította meg a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

A vadaspark mostanra kinőtte a régiót, és már országos, közép-európai, európai hírnévre is szert tesz a fejlesztései révén - tette hozzá.

Mint mondta, az új bekötőút megépítésével komoly problémát sikerült megoldani, hiszen az évi negyedmillió látogató számára szűkössé vált a fejes-völgyi főbejárat környékén a parkoló, ami megnehezítette a környező utcákban a közlekedést, a látogatóknak a parkolást, az ott lakóknak az életet.

A város és cégei a beruházással lehetővé tették, hogy a település nyugalmát megőrizve a látogatók magasabb színvonalú szolgáltatást kapjanak, kényelmesebb körülmények között látogassanak el az állatkertbe - mondta a miniszterelnök-helyettes.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere hangsúlyozta: az út a veszprémi Barabás Téglakő Kft. saját fejlesztése, a cégvezetés a mintegy egy kilométernyi úthoz szükséges építőanyagot, valamint a megépítéshez szükséges munkaerőt ingyen biztosította. Ez a kft. referenciaútja - tette hozzá.

A polgármester közlése szerint az önkormányzatnak nem volt anyagi lehetősége az állatkert főbejárata melletti utcák tehermentesítésére, ez csak a helyi cég, valamint az állami tulajdonú HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. segítségével sikerülhetett.

Tengerdi Győző, a Verga vezérigazgatója elmondta: tizennégymillió forintot és tízezer tonna murvát biztosítottak az úthoz.

Az 8-as főútról az új bekötőúton keresztül immár közvetlenül el lehet érni az állatkertet.

Forrás: mti
(0 értékelés)
 

Szóljon hozzá!

A Ringmagazin nyílt szellemi küzdőtér, ezért minden véleménynek helye van a honlapon. De vitatkozni korrekten, a másik véleményének tiszteletben tartásával lehet. Ugyanakkor tartjuk magunkat Deák Ferenc egymondatos sajtótörvényéhez: hazudni márpedig nem szabad...


Biztonsági kód
Frissítés

Ring Videótéka

Statisztika

Tagok : 3614
Tartalom : 19260
Webcímek : 7
Tartalom találatai : 7332703