Ring Magazin

Csütörtök, 2013. Május 23.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Belföld Belföld Ismét megbénulhat Budapest a Willis film miatt

Ismét megbénulhat Budapest a Willis film miatt

E-mail Nyomtatás PDF

Bruce Willis miatt lezárják az M3-ast, valamint Budapesten a Nyugati téri felüljárót és a Bajcsy-Zsilinszky utat.

Az „A Good Day to Die Hard” című film forgatása miatt június 30-án, szombaton 11 órától 24 óráig lezárják az M3-as autópálya kivezető szakaszát a Kassai tér és a Sárrét park között – közölte a BKK. A forgalom a főpálya melletti szervizúton egy sávban haladhat, ezért azt javasolják, hogy az autópálya kivezető szakaszára a XV. kerületben, a Széchenyi utcai, a Szerencs utcai vagy a Szentmihály úti csomópontban hajtsanak fel.

Július 1-jén, vasárnap 0 órától este 22 óráig lezárják a Nyugati téri felüljárót, valamint a Bajcsy-Zsilinszky utat a Nyugati tér és az Alkotmány utca között. Emellett a környéken több helyen megállási tilalomra is számítani kell. A javasolt elkerülő útvonal északi irányban a Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca – Szemere utca – Szent István körút – Váci út, déli irányban a Váci út – Victor Hugo utca – Pannónia utca – Honvéd utca – Alkotmány utca – Bajcsy Zsilinszky út útvonal.

Forrás: nol.hu

Fotó: MTI

 


(0 értékelés)
 

Szóljon hozzá!

A Ringmagazin nyílt szellemi küzdőtér, ezért minden véleménynek helye van a honlapon. De vitatkozni korrekten, a másik véleményének tiszteletben tartásával lehet. Ugyanakkor tartjuk magunkat Deák Ferenc egymondatos sajtótörvényéhez: hazudni márpedig nem szabad...


Biztonsági kód
Frissítés

Ring Videótéka

Statisztika

Tagok : 3672
Tartalom : 19290
Webcímek : 7
Tartalom találatai : 7358009