Ring Magazin

Vasárnap, 2013. Május 19.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Sport Sport Magyar Zoltán bekerült a Halhatatlanok Csarnokába

Magyar Zoltán bekerült a Halhatatlanok Csarnokába

E-mail Nyomtatás PDF
Hivatalosan is tagja lett a tornasport legendás alakjait felvonultató Halhatatlanok Csarnokának a lólengésben kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke.

Ő az első magyar férfi tagja a sportági Hall of Fame-nek, korábban az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes, valamint az egyszeres aranyérmes Ónodi Henrietta személyében két női tornászt választottak be.

A magyar szövetség kedd esti tájékoztatása szerint az Oklahoma Cityben rendezett ceremónián Magyar Zoltánról egy korábban küldött fotója alapján mellképet készítettek, és azt állítottak ki. Ünnepi beszédét követően emlékplakettet és arany pecsétgyűrűt is kapott. A róla készült festmény az oklahomai Petroleum Múzeumban lesz látható, itt található a Hall of Fame is, amelyet évente több százezer látogató néz meg.

"Óriási megtiszteltetés számomra, hogy bekerültem a Halhatatlanok Csarnokába, fantasztikus legendák közé. Nagy felhajtás volt, a televízió is végig adta beválasztásunkat. Itt volt az amerikai tornasport színe-java és a nemzetközi szövetség képviselői is. Nagyon meglepett, hogy végül is nem kéz- vagy láblenyomatot kellett adnunk, hanem festményt készítettek rólunk, és az került kiállításra. Most már legalább értem, miért kellett többször, többféle képet küldenem magamról" - mondta Magyar Zoltán.

Forrás: mti
(0 értékelés)
 

Szóljon hozzá!

A Ringmagazin nyílt szellemi küzdőtér, ezért minden véleménynek helye van a honlapon. De vitatkozni korrekten, a másik véleményének tiszteletben tartásával lehet. Ugyanakkor tartjuk magunkat Deák Ferenc egymondatos sajtótörvényéhez: hazudni márpedig nem szabad...


Biztonsági kód
Frissítés

Ring Videótéka

Statisztika

Tagok : 3605
Tartalom : 19260
Webcímek : 7
Tartalom találatai : 7321688

Névnap

Ma 2013. május 19., vasárnap, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 130 vendég böngészi