Close

Új Színház-ügy: Esterházy kikéri magának a hallgatást

Esterházy Péter Kossuth-díjas író arra ösztökéli Halász Jánost, L. Simon Lászlót, Szőcs Gézát, illetve a formális felelősség birtokosát, Tarlós Istvánt, hogy magyarázzák meg, miért Dörner Györgyöt választották az Új Színház élére.
 
A friss Élet és Irodalomban megjelent jegyzetében Esterházy Péter arról ír, hogy nem a jó novellista, Csurka István vagy a Stílusgyakorlatok bravúros színésze, Dörner György kapta a színházvezetői megbízást, hanem „a Magyar Fórum maga” és „a Jobbik-rendezvények harsány szereplője – ez a szellemiség kapott most zöld utat. Úgy tudtuk, föltételezzük, reméljük, hogy ez a szellemiség nem összeegyeztethető a kulturális kormányzatéval, a Fideszével, általában a konzervativizmussal. Vagy tessék szólni, hogy itten változás állott be.”

Az író szerint „ha a szélsőség bekerült a parlamentbe, meg kell kapniuk azt, ami törvény szerint nekik jár, pénz, szolgálati autó, székház, mittudomén – de barátságosnak nem kell lenni. Ellenkezőleg: a viszolygás alapvető (minimális) hazafias kötelezettség”.
Éppen ezért Esterházy Péter arra „ösztökéli” az állami kulturális irányítás három vezetőjét, illetve a főpolgármestert, „hogy mondanának már egy európai mondatot: mért. A nem válasz is válasz, ám ezt nem fogadom el. A hallgatást – hát azt kikérem magamnak.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top