Close

Megfejtették egy rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét

Fotó: newsweek.com

A haifai egyetem kutatói megfejtették egy rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét – jelentette a The Jerusalem Post című újság honlapja.

A tudósok hatvan aprócska darabból összerakták, majd megfejtették egy eddig soha nem publikált, titkosírással írt holt-tengeri tekercs szövegét, amely a kumráni közösség sajátos naptárát ismertette.
A szövegből kiderül, hogy a magát Jahad, vagyis Együtt néven jelölő, erkölcsös életet hirdető, fanatikus és a korabeli uralkodó közvéleménnyel szembenálló, Holt-tenger mellett élő csoport 364 napban határozta meg az évet.
A szöveget Esbal Ratszon és Jonathan Ben-Dov professzor fejtette meg egy évig tartó közös munkával, és már csak egy megfejtetlen tekercs maradt.
Az egyetem közleménye szerint a fordítás alapján a csoport négy évszakra osztotta a 364 napos évet, amely különbözött a máig használatos, holdhónapokat használó héber naptártól.

A kumrániaknál héttel és néggyel is osztható számú napból állt az év, és ezért mindig ugyanarra a napra estek az azonos ünnepek. Ezért – szemben a zsidó hagyománnyal – nem kellett rendre döntéseket hozniuk arról, hogy mi történjen, amikor szombatra esik egy adott ünnep.
A szöveg megjelöl két olyan eseményt is, amelyek nem szerepelnek a Bibliában: az új bor és az új olaj napja, amelyek a zsidó savuotot, az új gabona ünnepét követték ötven, illetve száz nappal.
A tekercs arra is fényt derített, hogy szintén megünnepelték az egyes évszakok közötti átmenet napját, a tkufát, ami héberül időszakot jelent. A szerző – valószínűleg a szekta egyik titkosírást is ismerő vezetője – kihagyott több fontos napot a naptárból, amit a margón utólag, egy másik kézírással pótoltak.

A második szentély, vagyis Jézus korából származó mintegy 900, általában héberül írt tekercset a múlt század 40-es, 50-es éveiben fedezték fel a Holt-tenger nyugati partvidékén, a Kumrán melletti barlangokban. Néhány közülük titkosírással íródott, köztük a Haifán frissen megfejtett tekercs is.

Shiri Zsuzsa / MTI

 

Kapcsolódó cikkek:

Újabb holt-tengeri tekercstöredékeket találtak Izraelben

Korábban születhettek a bibliai szövegek, mint gondolták

Izraeli-német együttműködésben digitalizálják a holt-tengeri tekercseket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top