Close

Tesztnek indult, első hely lett belőle

aaaa33333

Formabontó versenyeket rendeztek az elmúlt hétvégén Nyírádon, a rallycross és a tereprali szakág adott egymásnak randevút. Az év utolsó futamán a januári Dakar Rallyra készülő Horváth Lajos is ott volt, hogy élete versenye előtt még gyűjtsön néhány kilométert.

 

Az elsődleges cél a motor novemberi 12.-i behajózása előtt egy véső tesztüzem volt. Ez aztán annyira jól alakult, hogy Laller az első helyért járó kupát is elvitte. A dolog persze koránt sem volt annyira egyszerű, mint ahogy hangzik, sőt némi szerencse is kellett a győzelemhez.

A pénteki nyitónapon három rövidebb etap várt a motorosokra, ezalatt egy apró hiba is felütötte a fejét a Laller Racing Dakar Team-nél. Az itiner hajtásával akadtak kisebb gondok, és mivel gyári alkatrész nem állt rendelkezésre a helyszínen, így ez a probléma a befutóig elkísérte Lallert. Ezenkívül viszont minden jól alakult, a pálya és a szervezés is kifejezetten tetszett a pilótának:

 

aaa222

 

„A veszprémi lőtéren mentünk, hasonlóan a Hungarian Baja-hoz, ám itt az elzárt részt is bírtokba vehettük. A két-két mért szakasz közé a szervezők beiktattak egy szervizmegállót is, így telt el a szombat. 12 km aszfaltminőségű úton kezdtük a napot, aztán jött a lőtér kétszer 60 majd dupla 40 km-el. Volt itt minden, ami csak szükséges egy jófajta teszthez: murva, kő, sziklás terep és sáros erdei szakasz is. Az idő szuper volt, a helyszín egy élmény, nagyon jól éreztem magam!”

Ezekután következett a vasárnap, ami egy-két kisebb malőrt leszámítva szerencsésen alakult. Így a lélekben már Dél-Amerikába tartó Laller győzelemmel zárta a hazai versenyévet:

„A 120 kilométernyi zárószakaszok is a lőtéren zajlottak, és akadt egy-két hely, ami elég tréfásnak bizonyult. Egyszer elcsúsztam, sőt pereceltem is, de ezt leszámítva végig nagy kedvvel motoroztam. Kerék Balázzsal folyamatosan meccsben voltunk a dobogóért, sajnos ellenfelem feladni kényszerült a futamot, a versenyt sokáig vezető Hodola Ricsi pedig defekt miatt esett ki. Így, ha némi szerencsével is, de elsők lettünk a Raid of the Champions-on, aminek nagyon örülök! Számunkra azonban a legfontosabb az éles menetpróba volt, és külön öröm, hogy ezt jó pályán, remek ellenfelek között tehettük!” – zárta mondandóját Laller.

 

aaa111

 

A következő megálló már a 40. jubileumi Dakar lesz, ami a FIM-EB győztes Horváth Lajos pályafutásának eddigi legnagyobb kihívása. A váci versenyző bizakodva tekint a jövőbe, és bízik benne, hogy az elvégzett munka meghozza a gyümölcsét!

Képek: Pataky Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top