Close

Erdészek versenyeztek Esztergomban

Az egész országból összesen közel 600 erdész mérte össze tudását a XXII. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapokon, amit idén a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei szerveztek Esztergomban. A csapatverseny első helyezettje az Egererdő Zrt. csapata lett, a második a házigazda Pilisi Parkerdő Zrt., a harmadik az Északerdő Zrt..

A 23 csapat többsége az állami erdőgazdaságok és a hazai erdészeti hatóság szakembereiből állt, de Horvátország, Románia és Szlovákia is képviseltette magát a nagyszabású eseményen.
A versenyzők két napon át összesen 17 sportág 45 versenyszámában bizonyíthatták tudásukat, amelyek többsége olimpiai sportág, mint például az úszás, a kajak-kenu, az íjászat vagy a futó versenyszámok. A palettán helyet kaptak a különböző csapatsportok is, így például a labdarúgás, vagy a Dunán szervezett sárkányhajó evezés. Külön hangsúlyt kaptak a csapatépítő és az ügyességi sportszámok, köztük olyan sorversenyek, ahol a pilisi erdészek mindennapi természetmegőrző munkájához kapcsolódó feladatokat kellet megoldani. A versenyeket kulturális programok is kiegészítették, így a résztvevők megismerkedhettek az államalapítás-kori főváros, Esztergom kulturális nevezetességeivel is.


A rendezvényen Bitay Márton földügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország a világ elitbe tartozik a sport területén, ami ezen a rendezvényen a természetszeretettel is összekapcsolódik. Zambó Péter, a házigazda Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója az erdei sportok fontosságát emelte ki, és felhívta a figyelmet, hogy a hazai erdők sportolási helyszínként is fontos feladatot töltenek be, így a hazai erdésztársadalom több millió ember egészséges kikapcsolódásához járul hozzá az erdők fenntartásával.
Az ünnepélyes díjátadón dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte az amatőr sportolókat, aki mellett Egerszegi Krisztina és Gyurta Gergely úszók is szerepet vállaltak a díjak átadásában.
Forrás: parkerdo.hu

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top