Close

Vona: új „kiegyezéscsomagot” kínál a Jobbik

Ha a Jobbik megnyeri a vasárnapi országgyűlési választást, akkor az első intézkedése egy új „kiegyezéscsomag” beindítása lesz – jelentette ki Vona Gábor pártelnök szombaton Cegléden.

Az ellenzéki politikus egy helyi utcafórum előtt tartott sajtótájékoztatóján a csomag részeként egyebek mellett az egészségügy, az oktatás, a szociális kérdések átgondolását, a nyugdíjak rendezését, az agrárpolitika átgondolását, valamint a kis- és középvállalkozók helyzetbe hozását jelölte meg.
Hozzátette, mindezt egy valódi szakértői kormány felállításával kívánja megvalósítani, különféle szakmai szervezetek álláspontjának figyelembevételével.
A Jobbik elnöke azt mondta: pártjuk meg akarja védeni az ország biztonságát, ehhez pedig „még titkolózva sem” kívánja idegenek tömegeit befogadni.
Hozzátette, a Jobbik nagy súlyt helyez a korrupció felszámolására és a „média felszabadítására a jelenlegi elnyomás alól”.
Vona Gábor az Európai Unióval való együttműködésről szólva közölte: a Jobbik a konfrontáció helyett a kapcsolatok rendezésére törekszik, ha elnyeri a választók többségének bizalmát.

***
Fidesz: a Jobbik a hatalomért és a pénzért még a saját szavazóit is elárulta

 

A Jobbik a hatalomért és a pénzért mára mindent, még a saját szavazóit is elárulta – írta a Fidesz-frakció az ellenzéki párt elnökének szombati kijelentéseire reagálva az MTI-nek.

Vona Gábor Cegléden azt mondta: a Jobbik választási győzelme esetén egy új „kiegyezéscsomagot” indítana be. Hozzátette: a Jobbik meg akarja védeni az ország biztonságát, ehhez pedig „még titkolózva sem” kívánja idegenek tömegeit befogadni. Az EU-val pedig a kapcsolatok rendezésére törekedne.
A Fidesz-frakció közleménye szerint mára a Jobbik ott tart, hogy bevándorláspárti nyilatkozatokkal udvarol Brüsszelnek, és ha az elvtelen Vona Gáboron múlik, akkor április 8-a után a baloldallal együtt végrehajtanák a migránsok betelepítését is.

MTI

A fotón: Vona Gábor, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje és Volner János képviselőjelölt, a párt alelnöke, a térség jobbikos országgyűlési képviselője sajtótájékoztatót tart Az áprilisi akcióterv első intézkedései címmel Cegléden 2018. április 7-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top