Close

Kormányváltást, irányváltást és korszakváltást sürget Szél Bernadett

Budapest, 2017. december 16. Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje és Gémesi György, az Új Kezdet elnöke az együttműködési nyilatkozat aláírása után a Lehet Más a Politika (LMP) nagygyűlésén a Budapest Kongresszusi Központban 2017. december 16-án. MTI Fotó: Kovács Attila

A kormányváltást, a korszakváltást és az irányváltást tartotta Magyarország jövőbeli sikere zálogának az LMP miniszterelnök-jelöltje a párt szombati karácsonyi nagygyűlésén elmondott beszédében, és azt hangoztatta: mindezt jelenleg csak az LMP és szövetségese, az Új Kezdet testesíti meg.

Szél Bernadett a budapesti Kongresszusi Központban a 2018-as választást hatalmas lehetőségnek látta arra, hogy a politika végre az emberekről szóljon. Ugyanakkor azon félelmének is hangot adott, hogy ez a voksolás az utolsó lehetőség lesz Orbán Viktor miniszterelnök történelmi tévedésének kijavítására.
A kormányfő szerinte nem látja, hogy egy okos forradalom zajlik a világban, Magyarországnak pedig most van esélye arra, hogy becsatlakozzon ezen forradalom nyertesei közé.
Úgy ítélte meg: egyre többen vannak a korszakváltáshoz vezető úton, egyre többen gondolják úgy, hogy „a remény mindig legyőzi a félelmet”.
Szél Bernadett, aki a legfontosabb ellenfélnek a kiábrándultságot nevezte, emlékeztetett utcai rendezvényeikre, fórumaikra, és megköszönte az embereknek, hogy végre újra szóba állnak politikusokkal.
A miniszterelnök-jelölt szellemvasúthoz hasonlította a magyar politikát, de mint mondta, az LMP semmivel sem rémisztget, „még Orbán Viktorral sem, épp elég félelmetes ő önmagában”.
Le akarják zárni az elmúlt huszonhét évet, azt akarják, hogy a korrupció bűncselekmény legyen Magyarországon, és ne követendő példa.
Ehhez azonban meg kell vonni a bizalmat azoktól az emberektől és pártoktól, akik és amelyek évtizedek óta kihasználják az embereket – fogalmazott.
Bírálva a jelenlegi kormány politikáját, Szél Bernadett kijelentette: a világban egyre nő a tudás jelentősége, a tudás azonban nem a keleti féldiktatúrákban van, hanem tőlünk nyugatra. Magyarországon is lehetne, jelenleg azonban üldözik azt – jelentette ki.
Szerinte a miniszterelnök úgy játssza el az ország jövőjét, mint egy szerencsejáték-függő, mindent feltett a keleti nyitásra és arra a homályos vízióra, hogy a Nyugat megbukott.
Orbán Viktor szerinte a kétsebességes Európára is igent mondott, számára nem jelent problémát, ha Magyarország a másodosztályban játszik, csupán az, ha a felcsúti focicsapat van ott.
Személyes ambícióiról szólva kijelentette: „én másokkal szemben egyáltalán nem bánom, hogy miniszterelnök-jelölt lettem”. Hozzátette: huszonévesen családra, tisztességes munkára és egy élhető Magyarországra vágyott, és nem a karrierért nézegette a politikai pártokat. Kijelentette ugyanakkor: hiába érte el, amire neki és családjának szüksége van, az ország sok szempontból szükséget szenved, egyre többek számára nem élhető, amit nem lehet szó és tettek nélkül nézni.

Gémesi György az Új Kezdet elnöke arra mutatott rá, hogy pártjának és az LMP-nek van együttműködési szerződése, miniszterelnök-jelöltje, közös programja és listája, jelöltjei. „Mi nemcsak beszéltünk, nemcsak mondtuk, nemcsak elhatároztuk, hanem megcsináltuk” – fogalmazott.
Hadházy Ákos, az LMP társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy már egy emberöltő eltelt a rendszerváltás óta, amikor azt ígérték, úgy fogunk élni, mint a nyugati emberek, szerinte azonban ilyen életre csak annak van esélye, aki elhúz Nyugatra, ugyanis „ellopták a jövőnket, ahogy a múltunka és a fiatalságunkat is”, és „ha nem teszünk ellene, nem fogják abbahagyni”.
A karácsonyi nagygyűlésen jelenlévők megtöltötték a Kongresszusi Központ nagytermének alsó szintjét. A koncerthangulatot is idéző rendezvény egy-egy pontján a közönség soraiból álltak fel a résztvevők, hogy elmondják, miért látják az LMP-ben a jövőt. A szervezők kampánykiadványokat helyeztek el egyes székeken, valamint Szél LMP 2018 feliratú táblákat.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top