Close

Sergio Ramírez nicaraguai író nyerte el az idei Cervantes-díjat

Sergio Ramírez. Fotó: laprensa.com.ni

Sergio Ramírez nicaraguai író, volt alelnök nyerte el az idei Cervantes-díjat, amely a spanyol nyelvű irodalom legjelentősebb elismerésének számít – ismertette a zsűri döntését Ínigo Méndez de Vigo spanyol kulturális miniszter csütörtökön Madridban.

A döntőbizottság méltatásában kiemelte, hogy Ramírez műveiben a mindennapi élet elevensége az, ami műalkotássá változtatja a realitást.
A 75 éves nicaraguai szerző nemcsak író, de újságíró, jogász és politikus is, aki aktív szerepet vállalt hazája sorsának alakításában az elmúlt évtizedekben.
Első újságját 18 évesen alapította Ventana néven, majd beiratkozott a jogi egyetemre. Első kötete 1963-ban jelent meg Elbeszélések címmel.
Miután 1964-ben lediplomázott, önkéntes száműzetésbe vonult Costa Ricába, ahol a Repetrorio nevű lapot irányította. 1973 és 1975 között Berlinben tanult ösztöndíjjal. 1978-ban tért vissza Nicaraguába, ahol részt vett az Anastasio Somoza diktatúráját megdöntő sandinista forradalomban.
Az 1984-es választások után Ramírez az ország alelnöke lett. A tisztséget 1990-ig töltötte be. Ezt követően két alkalommal indult Nicaragua elnöki posztjáért, de mindannyiszor alulmaradt.
Sergio Ramírez nevéhez több mint ötven regény, elbeszélés, esszé és egyéb irodalmi mű fűződik, ezeket több nyelvre lefordították. Napjainkban a legjelentősebb kortárs latin-amerikai szerzők egyikének számít, több rangos latin-amerikai irodalmi elismerés birtokosa. A nemzetközi áttörés 1998-ban érkezett el számára, amikor elnyerte a spanyol Alfaguara-djíat és a francia Laure Bataillon-díjat is.
Az 1975-ben alapított Cervantes-díjat sokan a spanyol irodalmi Nobel-díjnak is nevezik, amellyel a spanyol nyelvű irodalmi örökség gazdagításához hozzájárulókat jutalmazzák.
Íratlan szabály, hogy a 125 ezer euróval (39 millió forinttal) járó kitüntetést egyik évben spanyol, másik évben dél-amerikai szerző kapja. Tavaly Eduardo Mendoza spanyol írónak ítélték oda.
A spanyol kulturális minisztérium által alapított kitüntetés átadóünnepségét jövő tavasszal rendezik a spanyolországi Alcalá de Henaresben, Cervantes szülővárosában.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top