Close

Székelyek: honos népcsoporttá nyilvánítás

szc3a9kely3

Helybenhagyta a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amelyben még a nyáron hitelesítették a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést, így indulhat az aláírásgyűjtés.

A nemzetiségek jogairól szóló törvény értelmében nemzetiség minden olyan – Magyarország területén legalább egy évszázada honos – népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai különböztetik meg, és olyan összetartozástudatról tesz bizonyságot, amely ezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.
Jelenleg 13, az állam által elismert nemzetiség van Magyarországon: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán.
A törvény szerint ha további nemzetiség kíván bizonyságot tenni arról, hogy megfelel a feltételeknek, akkor legalább ezer, magát ehhez a nemzetiséghez tartozónak valló, – a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán szavazati joggal is rendelkező – magyar választópolgár kezdeményezheti a nemzetiség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítását. Ennek első lépéseként a kezdeményezők benyújtják a honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést az NVB-hez, amely azt formai szempontok alapján elbírálja.

Az NVB július 25-én hitelesítette a Váradi Barna magánszemély által benyújtott kezdeményezést a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítása ügyében.  A Kúria internetes oldalán közzétett végzés szerint a honos népcsoporttá nyilvánítás iránti kezdeményezés a hitelesítésre vonatkozó népszavazási eljárásban alkalmazandó követelményének megfelelt, így az NVB a kérdést jogszerűen hitelesítette.
A kezdeményezőnek 120 nap alatt ezer támogató aláírást kell összegyűjtenie, ezek hitelességét a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi. Ha megvan a szükséges számú aláírás, akkor az NVB kikéri a népcsoporttá nyilvánításról a Magyar Tudományos Akadémia véleményét. Ezt követően az NVB az MTA véleményével és az összegyűlt aláírások számával együtt felterjeszti a kérelmet az Országgyűléshez, amely dönt a honos népcsoporttá nyilvánításról.

Magyar Távirati Iroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top