Close

Forbes-exkluzív:interjú Péterffy Tamás milliárdossal, Amerika 31. leggazdagabb emberével

forbestmag.001

 

Péterffy Tamás, aki teljesen üres zsebbel és nulla angoltudással vándorolt ki 1965-ben Amerikába, ma a világ 82., az USA 31. leggazdagabb embere. A sikeres tőzsdei árjegyzés, illetve az elektronikus tőzsdei kereskedés atyja a Wall Streeten, az Interactive Brokers alapítója és fő tulajdonosa, aki ma már Floridában lakik és bejáratos Trump elnök köreibe is. Öt év után, a nyár elején újra Magyarországon járt, de nem csak érettségi találkozón, komoly állami kitüntetést is kapott. Interjúnk egy része akkor személyesen készült, amit telefonon egészítettünk ki a múlt héten. Kérdezett: Galambos Márton és Ács Gábor

– Júniusi magyarországi látogatásakor komoly kitüntetést kapott a miniszterelnöktől, a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét. Mit érzett, amikor a Parlamentben átvette?

A kitüntetés nagyon nagy benyomással volt mindenkire. Én még soha nem voltam korábban az országházban, nem gondoltam volna róla, hogy ilyen szép. Kaptam róla egy könyvet valakitől két-három évvel ezelőtt és sokkal jobban néz ki, mint a képeken. Persze nekem kicsit más, mert az ükapám ott dolgozott 24 éven keresztül. Vagyis nem ott, hanem ami az előtt volt az országház, amikor ő elnök volt, hosszú viták után intézték el ennek a mostaninak a megépítését.

– Megvárták a kitüntetéssel, hogy Budapestre jöjjön? Önhöz igazították az átadást?

Minden öt évben van érettségi találkozónk és szerencsére meg lehetett csinálni, hogy ugyanakkor legyen, egy utazással le lehetett tudni. A találkozó mindig egy hétvégén van és az osztálytársak rám bízták, hogy melyik hétvégén tudok jönni. Mindenki nyugdíjas már, kivéve engem.

Találkozott már korábban Orbán Viktorral?

Eddig egyszer, Amerikában nagyjából 10 éve. Egy ottani magyar szervezet főleg tudósokat tüntetett ki, a Waldorf Astoriában volt. Akkor nem volt rá lehetőség, hogy beszélgessünk, de szerintem nagyon okos ember.

Most sokat beszélgettek?

Egymás mellett ültünk a vacsorán és az biztos, hogy az ideológiánk ugyanaz. Megbeszéltük, hogy mi történik Magyarországon, megbeszéltük, hogy miért vádolják őt mindenfélével. Ugyanúgy, ahogy Trumpot is vádolják. Ott semmi igazság nincs mögötte, talán itt sincs, nem tudom.

Péterffy Tamás / Fotó: Krasznai Zoltán

– Mi volt a legmeggyőzőbb, amit Orbántól hallott?

– Mesélt arról, hogy amikor átvette a vezetést 7 éve, akkor mi volt a helyzet, mennyi volt a hiány, a munkanélküliség és arról, hogy ezeket hogyan csökkentette. Néha itt-ott nem egyeztünk meg, de összességében nagyon jó benyomást tett rám. Persze ezt úgy, mint aki öt évente jön ide és látom azt a hatalmas fejlődést, ami az országban van, azt a tisztaságot, rendezettséget, amit korábban sose tapasztaltam. Vidámak, jól öltözöttek az emberek. Jobban néz ki nekem, mint New York, nincs annyi kövér ember.

– Mennyire van képben a magyarországi politikát illetően?

– Kintről nem követem. Barátokat kérdeztem, ezt magyarázd el, azt, érdekes módon vannak barátaim, akik nagyon szeretik, ami történik, más barátaim pedig nagyon nem szeretik. Azok a barátok, akik nem szeretik, többnyire Nyugat-Eurpában laknak, akik meg igen, azok itthon. De Trumpot szinte senki se szereti, meg vannak győződve arról, hogy az open society az egy jó dolog. Én nem értem, hogy ez mit jelent, de amit én tudok róla, az nem tetszik.

Nálunk a nyílt társadalmat általában Soros Györgyhöz kötik, róla is van véleménye?

Erős véleményem van. Abban nőttem fel, hogy ezer éve próbáljuk magunkat védeni a törökök ellen, eddig fegyverrel próbálkoztunk, most miért kell azt mondani, hogy gyertek, persze. Nem értem, hogy ebben mi az upside.

– Tehát a menekültek befogadására gondol?

Igen. Most menekültnek hívják őket, azelőtt janicsárnak hívták.

– De ön is egy menekült volt, akit befogadott egy ország.

Igen, de én azzal mentem, hogy be fogok illeszkedni és be is illeszkedtem. Nem azzal, hogy majd átalakítom őket a saját gondolkodásomra.

– Az nem kérdés, hogy önnel Amerika sokat nyert és Magyarország veszített, de ez egy feltételezés.

– Én azt tudom erről, amit látok.

– Arról hallott, hogy Orbán Viktor jórészt leépítette a demokratikus intézményrendszert? Olyan pozíciókban is a kormány emberei ülnek, akiknek függetlennek kellene lenniük a végrehajtó hatalomtól.

– Ez miért baj, ha ez a kormány vezeti az országot?

– Amikor egy éve, Floridában találkoztunk, azt mondta, lett volna jobb jelölt Trumpnál, de ha ő, ám legyen, nem lesz rossz elnök. Ma is ezt mondja? Elégedett vele?

– Tetszik, amit szeretne csinálni. Nekem tetszik az is, ahogy beszél a tömegekhez, meg hogy egyszerűen fejezi ki magát, persze néha a szájába teszi a lábát, mond olyat, amiről ha többet gondolkodna, akkor nem mondaná, de alapvető dolgokban egyetértek vele. Például ahogy a NATO-nak elmondta, hogy fizessetek a megegyezés szerint. Szeretem, hogy ő nyíltan megmondja a helyett, hogy szellemi pukkancsokat csinálna.

Charlottesville kapcsán sem változott a véleménye? Egyre több támogatója kritizálja és tanácsadói közül is többen távoztak.

– Charlottesville egy sajnálatos dolog. Amit Trump mondott, az hű az igazsághoz. Elítélte az életveszélyes erőszakot bárki részéről, de sajnos nem nézett ki meggyőzőnek. Hogy megértsék, őt úgy kell nézni, mint egy hiú, beképzelt kamaszt, aki mindig ravaszul alkudozik. Pragmatikus és okos. Ha továbbra is ellen tud állni a médiának, akkor jó elnök lesz.

 

Forbes Magazin / Ács Gábor 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top