Close

Az elmúlt tíz év legkiemelkedőbb eredményei várhatók az ingatlanfejlesztési ágazatban

ifknyito

Az elmúlt 10 év legkiemelkedőbb eredményét prognosztizálhatjuk az ingatlanfejlesztésben a 2016-os adatok és a 2017-es tervek ismeretében. A volumennövekedés több mint háromszoros az előző két évhez képest, ugyanis több mint 1 millió négyzetméternyi ingatlan felépítésre számítanak az ágazat legnagyobb vállalatait összefogó Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) tagjai.

Az összes projekt beruházási értéke meghaladja az 1,75 milliárd eurót, azaz az 560 milliárd forintot. Megfordult a krízis uralta ciklus, lezárult a „hét szűk esztendő”, szárnyra kapott az ingatlanfejlesztés, felfelé ívelő piaci ciklus vette kezdetét. Magyarország nemcsak visszakerült Közép-Kelet Európa befektetési térképére, de még élre is törhet.

1,75 milliárd eurós beruházásra és 1 millió négyzetméternyi iroda, raktár, üzem és lakóépület felépítésére számít 2016-2017-ben az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), amely az ágazat legnagyobb vállalatait fogja össze – jelentette be Takács Ernő, az IFK elnöke.
„2014-ben háromévi folyamatos visszaesés után először volt realizálható növekedés az ingatlanfejlesztésben Magyarországon, de akkor a 2004-es szintet is alig haladta meg a piac” – emlékeztetett Takács Ernő. Az IFK elnöke elmondta: „2014-ben még 139 millió eurós fejlesztésbe, 71 ezer négyzetméter munkálataiba vágtak bele az IFK-tagok, vagyis még nagyon messze volt a 2008-ban mért 1,31 milliárd eurós csúcsteljesítmény. A tavalyi év végén megkezdődött, idén realizált fellendülés hatalmas. Ekkora fejlődés az ingatlanfejlesztési ágazatban az elmúlt tíz esztendőben nem volt tapasztalható. Az adatokból kitűnik, hogy az ingatlanfejlesztés ismét egyre jelentősebb nemzetgazdasági tényező, amely komoly növekedési potenciállal rendelkezik.”

ifk5

A krízis 2009-től 2015 első feléig uralta az ingatlanfejlesztői piacot, a jogerős építői engedéllyel rendelkező projekteket kereslet és finanszírozás hiányában elhalasztották. 2015 második felében indult meg az élénkülés, a fejlesztők kezdték elővenni a korábban előkészített projekteket, sőt újakba is belefogtak.
„A fellendülés oka az új lakás ÁFA csökkentés, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), illetve a költségvetés stabilitása” – magyarázta az IFK elnöke. „A költségvetési hiányt évek óta sikerül stabilan 3 százalék alatt tartani, az infláció csökkent, minimális szinten stabilizálódott, a lakossági fogyasztás nőtt, javult a makrogazdasági környezet. 2016-ban a hitelminősítők a bóvliból visszaemelték Magyarországot a befektetésre ajánlott kategóriába, javult az ország megítélése, az ingatlanfejlesztők pedig újra beindultak. A CSOK-kal új vásárlói réteg jelenhetett meg a lakáspiacon, az új lakás ÁFA miatt pedig megéri lakó projektekbe kezdeni. További lendületet adott az ingatlanfejlesztésben, hogy a lakossági megtakarításokra a bankok által fizetett betéti kamatok és a jegybanki alapkamat is nagyon alacsony, az állampapír hozamok is leestek, így akinek volt megtakarítása, az az ingatlanpiac felé fordult. Az ingatlanérték emelkedése és az ingatlan hozama is kecsegtető, ezért a befektetői tőke elkezdett átáramolni az ingatlanpiacra” – összegezte a folyamatokat az IFK elnöke.

ifk1

Multiplikatív hatás kezdődik el
A 2016-os, 2017-es IFK tagok által vállalt 1 millió négyzetméternyi, 1,75 milliárd Euro értékű fejlesztések 41 százaléka iroda, 34 százaléka lakás, 16 százaléka retail (kereskedelmi), 8 százaléka ipari, logisztikai, 1 százaléka pedig szálloda-fejlesztés. Az IFK tagvállalatainak – a legnagyobb, nemzetközi szinten is elismert ingatlanfejlesztő társaságok – fejlesztéseit összesítő adatok a teljes magyar ingatlanpiac egy szeletet mutatják be, ugyanakkor reprezentatívnak tekinthetőek.

ifk2
Az IFK elnöke szerint 2016-ban multiplikatív hatás vette kezdetét, aminek köszönhetőn nagy ugrások történhetnek az ingatlanfejlesztői piacon. „Egy-egy ilyen fejlődő időszakban optimizmussal tekintünk a jövőbe, a jelenlegi információk alapján, amennyiben makrogazdasági és egyéb szinten nem várható lényegi változás, ez a kedvező ütemű fejlődés még fokozódni fog. A növekedés még kedvezőbb lesz, ha a fiskális politika nem változik Magyarországon, akkor mondhatjuk, hogy ez még csak a kezdet.”

Melyek a csúcsfejlesztések?
2016 júniusában a Horizon Development fejlesztése, az 1915-ben épült modern terekkel kiegészített neoklasszicista palota, a Váci1 került átadásra. A belvárosi prémium-kategóriás, többfunkciós kereskedelmi ingatlan a European Property Awards építészeti és fejlesztési díját is elnyerte Londonban. Promenade Gardens, a Váci úti irodafolyosó legmagasabb műszaki tartalmú, fenntartható irodaháza a jövő év végén vehető birtokba (Horizon). A 2017-ben átadásra kerülő fejlesztések közül – többek között – kiemelendő az Ericsson Székház, és az Ibis Styles Budapest Airport Hotel is, amelyek a WING Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt. beruházásai a 2018-ra elkészülő Magyar Telekom Székház mellett. A Futureal csoporthoz tartozó Cordia ingatlanfejlesztő 8 helyszínen 1500 újépítésű okos otthon fejlesztését jelentette be, amivel az elmúlt 25 év egyik legnagyobb lakásberuházása indul Budapesten. A Budapest ONE Business Park (Futureal) ikonikus irodaprojekt lesz Budapest „nyugati kapujánál”. Nemzetközi nagydíjas a Corvin Sétány, amely világviszonylatban is egyedülálló fejlesztési koncepció eredménye. Az InfoGroup a Bartók Udvart, Dél-Buda irodaépület együttesét, a régió egyik legsikeresebb fejlesztését fogja átadni. ( projekt-videó: https://www.youtube.com/channel/UCmhTtHJ2GcNiekhUi-Mnenw )

ifk4

Nemzetközi szinten is élre törhetünk
A nemzetközi piacon a befektetőkért Lengyelországgal, Csehországgal, és Szlovákiával harcolunk, fontos, hogy a piaci versenyben milyen hozamot tudunk kínálni, és milyen beszállási árakat. Lengyelország a német befektetői alapok által generált komoly erősödés következtében át is sorolta magát a fejlett ingatlanpiac részévé, a válság ellenére produkált volumenbővüléssel. Ott azonban az IFK elnök szerint már német viszonylatban is nagyon elszálltak az ingatlan árak, kisebb hozamot és profitot tudnak realizálni, ezért Magyarország és elsősorban a Budapesti régió hátránya csökkent. „Reményeink szerint le fogjuk dolgozni a válság időszakában felhalmozott hátrányunkat a nemzetközi versenytársainkkal szemben. A prognózisunk szerint a 2016-ban megvalósított és a 2017-ben indított projektek alapján gyakorlatilag még az élre is törhetünk a közép kelet-európai ingatlanpiacon” – emelte ki az IFK elnöke.
Takács Ernő úgy látja: az új lakás ÁFA csökkentés, a CSOK és a költségvetés stabilitása miatt kapott ekkora lendületet a piac. Az IFK elnöke kiemelte: nemzetgazdasági szempontból fontos lépés volt az újépítésű lakások értékesítését terhelő ÁFA mértékének csökkentése, amely azonban csak határozott időre, 2019-ig szól. Az intézkedés makrogazdaságra és a piacra gyakorolt kedvező hatását tekintve az IFK tagok szerint érdemes megfontolni annak meghosszabbítását.

ifk3

Az IFK tagvállalatai által megvalósított összes projekt területe: 3,800,000 m2, az összes projekt beruházási értéke: 2656 milliárd forint volt. A tagok évente 3,9 milliárd forintnyi telek- és építményadót fizetnek. Az adatok alapján kijelenthető, hogy az ingatlanfejlesztés jelentős nemzetgazdasági tényező.

IV. Ingatlanfejlesztés Napja
Az IFK 2016. november 17-én immár negyedik alkalommal rendezi meg az Ingatlanfejlesztés Napja című programsorozatát, melynek célja, hogy a hazai professzionális ingatlanfejlesztő vállalatok reprezentatív szakmai szervezeteként bemutassák a szakma összetettségét. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek az ingatlanfejlesztés folyamatába, amely egy projekt megfogalmazásától (előzetes megvalósíthatóság), a piaci megalapozásán keresztül a finanszírozhatóságának megalapozásán át (részletes pénzügyi számítások elvégzése) a megvalósításáig (projektirányítás, értékesítés) tart. A szakmai nap fő eseménye az IFK által, „RESTART és START UP” – Az Y-Z generáció irodái rozsdaövezetben – rehabilitáció a Déli pályaudvarnál” címmel meghirdetett IV. Hallgatói Ötletbörze eredményhirdetése lesz. Továbbá november 20-án megjelenik az IFK által elindított, Ingatlanfejlesztés Anno című könyvsorozat következő része is Szabadság tér címmel. Az IFK 2013. november 20-án (ezen a napon volt 1849-ben a Lánchíd avatása) először rendezte meg az Ingatlanfejlesztés Napját. A Lánchíd találó szimbólum a szakmának, ugyanis az ingatlanfejlesztő egy beruházás során „híd” szerepet is betölt, hiszen valamennyi érintettet összeköti egymással.

Forrás: IFK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top