Close

A Víz világnapja a budapesti fürdőkben

Március 19-én, a Víz Világnapját megelőző vasárnap pezsdítő programok széles választéka várja korosztálytól függetlenül a vendégeket Budapest fürdőiben. A látogatók különböző stílusú kulturális produkciókkal és sportprogramokkal találkozhatnak: koncertek, DJ, hastánc produkció, tradicionális cigány muzsika és úszóversenyek is várják a kikapcsolódni vágyókat.

Extravagáns, elektromos hangzásvilágú mélyhegedű koncerttel érkezik Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexumába, a Széchenyi fürdőbe Eliza Bliss, aki népszerű világslágerek, ír zene és a romantikus balladák világába kalauzolja a fürdőzőket. A szinkronúszás bemutatót követően, a Vizes Világbajnokság szervezőivel közösen az „úszómedencében egyszerre készített legtöbb selfie” rekordkísérlet felállítására tesznek kísérletet a résztvevők. A lelkesedést az Európa bajnok Cheerleader csapat fokozza. A napot látványos, akrobatikus showbemutató zárja az Amazinx Team jóvoltából.
A 2013-ban Magyar Termék Nagydíjat elnyert Szt. Gellért Gyógyfürdő és Uszoda páratlan szecessziós díszletei közt a MY77 izgalmas fürdőruha bemutatója várja az érdeklődőket, déltől pedig cigány zene szórakoztatja a fürdőzőket. Carl Oh és Tomanek a pesti éjszaka igazi zenemágusai. Rendszeresen bukkannak fel a legváratlanabb helyeken, ezúttal a Lukács Gyógyfürdőben. Zenerajongásukat a Víz Világnapja alkalmából is megcsillogtatják: az afro-kubai, latin, karibi és brazil lemezeik legjavát prezentálják. A Király Gyógyfürdőben a hely hangulatához hűen hastánc produkciót tekinthetnek meg a vendégek Szőke Mirjam 2011 Príma különdíjas művésze, a Miss Bellydance Hungary királynője és a Midnight Diamonds előadásában. A Csillaghegyi és Paskál fürdőkben úszóversenyen mérhetik össze erejüket a versenyző szellemű vendégek, utóbbi animációs programokkal, versenyekkel, nyereményekkel is várja az egész családot.


A több mint 500 éves Rudas Gyógyfürdőben ezen a napon 20% kedvezménnyel próbálhatjuk ki a 30 perces aroma relax masszázst. A Dandár fürdő vendégei napi belépőjüket 10% kedvezménnyel vásárolhatják meg, a Paskál fürdő vendégei pedig kétórás jegyet válthatnak ezen a napon.
A hagyományokhoz híven a történelmi fürdőkben idén is ingyenes vezetésekkel fogadják az érdeklődőket, akik részt vehetnek a látogatás utáni helyszíni „Víz-kvíz” játékban. A helyesen válaszolók fürdőzéshez kapcsolódó ajándékokat nyerhetnek. A fürdőkben a vezetett séták regisztrációhoz kötöttek.
Részletes információk: www.budapestgyogyfurdoi.hu

BGYH Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top