Ring Magazin

Vasárnap, 2018. Augusztus 19.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Hír és hátTér Külföld Levél Kim Dzsong Untól

Levél Kim Dzsong Untól

E-mail Nyomtatás PDF

donaldkimnewletter01

Donald Trump amerikai elnök, levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől - közölte csütörtökön a washingtoni Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders. 

"Köszönöm, Kim Dzsong Un úrnak, hogy megtartotta a szavát" - fogalmazott reggeli bejegyzésében Trump, és nagylelkűnek nevezte az észak-koreai vezetőt. Egyúttal jelezte, hogy várja a következő találkozót.

A Fehér ház nem közölt részleteket a levél tartalmából, de leszögezte: "a két vezető közötti levélváltások célja, hogy szingapúri csúcstalálkozójuk után előmozdítsák az amerikai-észak-koreai zárónyilatkozatban megfogalmazott kötelezettségvállalásokat". Donald Trump csütörtök hajnalban közzétett Twitter-üzenetében utalt Kim Dzsong Un levelére. A mikroblog-bejegyzésben az elnök megköszönte az észak-koreai vezetőnek a koreai háborúban (1950-53) elesett amerikai katonák földi maradványainak visszaadását.

Kim Dzsong Un a június elején Szingapúrban tartott csúcstalálkozón tett ígéretet az elesett amerikai katonák földi maradványainak visszaszolgáltatására. Az 55 koporsó szerdán este érkezett meg a hawaii Pearl Harbornál lévő katonai bázisra.  A júniusban tartott csúcstalálkozó zárónyilatkozatában szerepelt, hogy felkutatják és átadják egymásnak a hadifogságba esett, vagy eltűnt katonák maradványait. A zárónyilatkozatban Donald Trump és Kim Dzsong Un leszögezte azt is, hogy az Egyesült Államok és Észak-Korea újfajta kapcsolatok kiépítésén munkálkodik, együttes erővel igyekszik megteremteni a tartós és hosszan tartó békét a Koreai-félszigeten és Phenjan elkötelezi magát a teljes atomfegyver-mentesítés mellett.

MTI


(1 értékelés)
 

Megjelent az A Mi Otthonunk júliusi száma

cimlap 2018julius 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 489 vendég böngészi

bav logo kicsi banner